Hotel Molnár Budapest *** Akciós szép szálloda Budán a XII kerületben
A 3 csillagos Hotel Molnár két szomszédos épülete Budapest egyik legszebb, nyugodt zöldövezeti, panorámás környezetében található, a budai hegyekben (Széchenyi hegyen).
A szálloda gyönyörűen berendezett szobáinak varázslatos panorámája, az első osztályú étterem családias hangulata és ízletes nemzetközi és magyaros ételei, kitűnő borválasztéka, a vendégszerető személyzet figyelmessége valamint a hegyvidéki kitűnő levegő együttesen garantálják, hogy mind az üzletemberek, mind a kikapcsolódni szerető turisták, és a gyógyulni vágyó (fogászati, plasztikai és szemészeti kezelésen résztvevő) vendégek is jól érezzék magukat a szállodában.
A Hotel a repülőtértől 25 km-re, Budapest centrumától (Március 15. tér) 6 km-re a bécsi és a balatoni autópályák bevezető szakaszaitól pedig 1,5 km-re található.
Tömegközlekedéssel a belvárostól a 8-as, majd az 53-as busszal (4 megálló), a Moszkva tértől az 59-es villamossal, majd ismét az 53-as busszal (4 megálló) közelíthető meg. Utazási idő mindkét esetben 20 perc, személygépkocsival a fenti távolságok megtétele 10 perc.
A gépkocsik számára privát parkolóhely biztosított a szálloda előtt.
A Molnár Hotel Budapest minden szobából gyönyörű kilátás nyílik Budapestre, vagy a budai hegyekre. A 23 szobából 10 légkondicionáló berendezéssel rendelkezik, valamennyi szobában telefon, színes TV (műholdas programvételi lehetőséggel), hajszárító valamint minibár található.
Szobák:
- 8 db egyágyas szoba, zuhanyzós, WC-s fürdőszobával
- 8 db kétágyas szoba, zuhanyzós, WC-s fürdőszobával
- 6 db háromágyas szoba, zuhanyzós, WC-s fürdőszobával
- 1 db háromágyas szoba, kádas, WC-s fürdőszobával
A szálloda-komplexum egész területén WIFI Internet vételi lehetőség van, továbbá a recepción csak a vendégek részére egy laptop van kihelyezve.
A Hotel csodálatos parkja napágyakkal, gyermekek részére mini-játszótérrel felszerelt, a hat személyes finn szauna valamint a jól felszerelt fitness tere a vendégek további kikapcsolódását szolgálja.